Nem is a csúcson vettem bele mert azon az értékeltségi szinten nem érdekelt. 20€ alatt szálltam bele ahol már jó vétel volt. Most más a helyzet Vonoviánál. Akkor a 0% körüli kamatokat kimaxolva exponenciálisan növelték az ingatlanvagyont. Az emelkedő kamatok ezért érintették keményen a céget. Az elmúlt 2 évben tulajdonképpen a mérleget stabilizálták (LTV, ICR, Net Debt/Ebitda mutatókkal együtt). Ez sikerült és most újra a növekedésre koncentrál a cég de most nem mérleg alapon hanem a bérleti díjon kívüli tevékenységek %-os növelésével az összbevételen belül. Tehát az asset heavy irányból elmozdul az asset right irányába. A másik stabilizáló tényező az ingatlanárak fordulása. 2024. 2. féléve óta emelkedik No-ban és a Destatis a következő években is növekedést vár. Az Epra Nta a q1-ben már növekedett(45€ felett van). Az elmúlt 2,5 évvel szemben az oddsok most a Vonovia mellett vannak.
Én biztosan kicsit morcos lennék, ha ettől 65-75%-ot zuhant volna a papírom értéke. :) Így leírva nem is tűnik túlságosan durvának. Nem következhet be ismét? Nem azt mondtam, hogy teljesen hidegen hagy a vám téma. Szempont nálam is, de nem az egyedüli és nem is feltétlenül a legfontosabb. Abban szerintem egyetértünk, hogy az autós papírokat nem látjuk túl kecsegtetőnek. Én vámtól függetlenül is így gondolom, de ránéztem a Mercedes-re kíváncsiságból. Chart alapján nekem 20 körül/alatt lenne érdekes, de csak az ár miatt még ott sem venném feltétlenül.
Nem ezt mondtam. Azt mondtam, hogy engem a német papírok közül ez a 2 érdekel jelenleg. Nem ismerem a német papírok nagyrészét behatóan. Biztos van sok cég (akár jobbak is mint amit követek) amikbe megéri beszállni. Képtelenség minden szektort alaposan ismerni legalábbis nekem. Én az elképzeléseimnek megfelelő papirokat követek. Másnak más az elképzelése (ezt Thinkpositive jól írta) és azokat a papírokat követi. Alapjában mindig kevés céget követtem és kevés papirom is van (kevés cég).
Ha lecsupaszítom a lényegre, azt mondtad kábé, hogy TUI-ban érdemes lehet utazni, minden más nagyjából kerülendő. Ezen kívül emlékszem, hogy a Vonoviát is jónak tartod. Mint a német értékpapírpiac megbecsült ismerője, tudnál néhány további ágazatot ill. akár konkrét papírt is mondani, amely szerinted jó lehet? (Én egyébként ma kiszálltam több Kelet-Európa cuccból (Eastern-EuropeETF, Lengyelország ETF). Jövő héten valószínűleg kiszállok továbbá SAP-ból. Én sajnos abszolute hozzáértés híján lelkesedés meg gusztus alapján tőzsdézem. Mit mondjak, nem ez a meggazdagodás útja, az már látszik.)
A vámmal érintett cégekkel pont az a baj, hogy nem tudod mi lesz majd a jelentésekben. Nézd meg a mercedes q1 jelentésében: a cégvezetés nem tudja megmondani a vámok hatását a cég eredményeire. Ezt így leírták a jelentésben. Más cég sincs ezzel másképp csak legfeljebb nem kommunikálják.
A Vonovia esésének 2 oka volt: 1. Kamatok emelkedése 2. Ingatlanok értékcsökkenése 2022 és 2024. Nyara között (No-ban kb -20%). Semmi más oka nem volt.
Nem alapozok, inkább csak számítok rá, de nem teszem ettől függővé a befektetéseimet. A vámfenyegetésnél sokkal jobban érdekel, hogy mi lesz majd a jelentésekben. Nem hiszek abban, hogy adott szektorban minden céget egyformán érint majd és abban sem hogy lesznek majd szektorok, amik teljesen megússzák. Ha recesszió lesz, akkor úgyis borul minden. Te olyanba fektetsz amit nem érint a vám, én meg olyanba amiben hosszú távon jelentős növekedési potenciált látok. Biztos megoldások nincsenek. A Vonovia is negyedére esett vissza egy két éves lejtmenetben nem is olyan régen (te biztos tudod az okát). Elmúlt 2008, elmúlt a covid, majd csak elmúlik ez is valahogy.
Nem gondolok konrét cégre. Én Eu papírokban vagyok a leggyengébb, soha nem foglalkoztam velük. De a reakció érdekes, amikor a tudatlanság bedönti azt is, amit nem kellene. Ezek lehetnek a jó vételi lehetőségek. ( Vagy a menekülés, ha úgy látod)
Pánikreació. Azok a cégek is esnek, amik akár :-) profitálhatnak is a vámokból. Nem csoda, nagyon nehéz már főállás nélkül áttekinteni a világgazdaság viharos mindennapi működését.
Hadászat, védelem ok de már minden be van árazva sőt még azon túl is. Légiközlekedés az nekem nagyon kiszámíthatatlan. Bank akkor megy ha pörög a gazdaság. Szerintem most nem ez jön. Utazás ok.
Vám lesz, csak persze kevesebb mint 50%! De ettől még nem áll helyre semmi. - Talán mérséklődnek majd a nagy kilengések. Viszont a német export az USA felé összességében csökkenni fog, ami nem jó a gazdaságuknak. A legtöbb eus részvény jó ha oldalazni fog, de a csökkenés inkább valószerű. Akik unión belül kereskednek azok növekedhetnek és persze a hadászat és a védelem. Autósokat, beszállítókat, gyógyszereseket, divat-luxust venni én nem fogok. Légi közlekesés, turizmus, banki szektor talán nyerő lehet.
A lényeg nálam az, hogy nem invesztálok olyan cégbe amelyet érintenek az usa vámok. Ok áprilist megvették. Részben most is megvették az áprilisra alapozva. És ha a következőt nem veszik meg? Dax Ath-ról nagyot lehet esni. Nézd meg itt a fórumvan a hozzáállást: bpp bízik abban, hogy június 1-ig törlik a vámot. Te is erre alapozol. Lehet. De mi van akkor, ha nem változik semmi és elindul az 50% vám? A mostani bizakodásotok hamar el fog tűnni. De ha 15-20% vám lesz az sem erősíteni fogja a cégeket . Ezt most a piac ignorálja a mohóság miatt. Aztán egy ponton jön a másik vezérlő érzelem: a pánik. Én maradok a magam eredeti elképzeléséhez. Olyan cégbe fektetek amelyik pénztermelő képessége független a vámoktól
Trump szeret nagyokat mondani, aztán vagy lesz belőlük valami vagy nem. Ennek a mai bejelentésnek sem volt akkora hatása, a hirtelen leszúrásból a legtöbben visszakapaszkodtak a nap végére. Én kétlem, hogy ez az 50% ebben a formában megéli a június 1-et (vagy 2-3-at, március 4-5-höz hasonlóan), de majd meglátjuk. Egyébként is június 1 vasárnapra esik, miért nem legalább hétfőre tették? Azt viszont simán el tudom képzelni, hogy a jövő héten lesz ez még 100% közelében is.
Eurós részvények vitasarok